A Bakony peremén fekvő város egy igazán lenyűgöző helyen fekszik, ami mély völgyekkel és függőleges sziklafalakkal tarkított. Ezen a tájon pillantható meg egy kisebb kiemelkedésen a hosszan elnyúló veszprémi vár. A 400 x 100 m–es alapterülettel rendelkező épület Veszprém jelentős kulturális központja, mivel a várnegyedében található házak a viharos történelmi századokat idézik, rengeteg palotával, egyházi kötődésű épülettel és művészeti intézménnyel.
A város Géza fejedelem, majd fia, Szent István király és felesége, Gizella királyné kedvenc tartózkodási helye volt és az ezredik év környékén az első királyi pár idején élte fénykorát.

A háborús idők elmúltával a Várhegyet ismét visszakapták az egyházi intézmények, egyetlen keskeny utcájának két oldalán sorra emelték a csodálatos barokk épületeket, amelyek ráépültek a középkori várfalakra, sőt azok udvarát egészen a meredély szélére tolva, új támfalakat húztak eléjük. Ezek látszanak középkori várfalaknak, melyeket legépebb formában a Tűztorony környékén találhatunk meg.A várnegyed a várból, az Óváros térből és a kettőt összekötő Vár utcából áll, mely északi végén a Szentháromság térré szélesedik ki. Az erődítmény a Várhegyen helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a településre. Legészakibb pontján áll az Ispánki József Szent Istvánt és Gizella királynét ábrázoló szobra. Mellette találhatóak a Pannon Egyetem épületei, a Gizella Királyné Múzeum és a Szent György kápolna romjai. A negyed legdélebbi pontján található a város ikonikus épülete, a Tűztorony. A vár az I. világháború halottjainak emlékére emelt Hősi Kapuban végződik, míg a kapu tornyában a Vármúzeum kapott helyet.
A Veszprémi várhoz kapcsolódó honlap:
https://kirandulastippek.hu/bakony-veszprem/veszprem-varnegyed
Valamint az útvonaltervező:
