A gödöllői királyi kastély

A XVIII. század egyik legtekintélyesebb magyar főura, Grassalkovich I. Antal (1694–1771) gróf 1735 után kezdte meg a gödöllői kastély építtetését. Az első építési szakasz 1745-ig tartott: Mayerhoffer András tervei alapján ekkorra készült el a belső udvart közrefogó első U-alak, a díszteremmel és a főúri lakosztályokkal. 1746 és 1749 között két új szárnnyal bővült az épület mindkét oldalon: a déli szárnyban istálló és szénapadlás kapott helyet, az északi szárnyban pedig ekkor készült el a ma is működő római katolikus templom. Ebben az állapotában láthatta a kastélyt Mária Terézia királynő, aki 1751-ben látogatta meg Grassalkovichot Gödöllőn.

      Ezt követően Grassalkovich I. Antal élete végéig több szakaszban folytatta a kastély bővítését és átépítését. A kettős U-alakú épületben fia, Grassalkovich II. Antal (1734–1794) alakított ki barokk kőszínházat. Unokája, Grassalkovich III. Antal (1771–1841) nevéhez fűződik az északi oldal utolsó szárnya, az új narancsház megépítése és a franciakert tájképi kertté való alakítása. Az épület egyedi építészeti megoldásai mintaként szolgáltak a magyar barokk kastélyok számára.

     Grassalkovich III. Antallal 1841-ben kihalt a család férfi ága. A leányágon tovább öröklődő birtokot a kastéllyal együtt 1850-ben báró Sina György (1783–1856) vásárolta meg, akinek fia, Sina Simon  (1810–1876) adta el 1864-ben egy belga banknak.1867-ben kezdődött az épület második fénykora. A magyar állam által megvásárolt, felújított és átalakított kastély koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné pihenő rezidenciája lett.

http://www.kiralyikastely.hu/

https://www.google.com/maps/dir/47.5974247,19.2481296/a+g%C3%B6d%C3%B6ll%C5%91i+kir%C3%A1lyi+kast%C3%A9ly/@47.5993194,19.227927,12z/data=!3m1!4b1!4m9!4m8!1m1!4e1!1m5!1m1!1s0x4741c924195dc145:0x38d242e5f8ad1fe0!2m2!1d19.347578!2d47.5960091

 

© 2026Sárkánykő Hotel. Minden jog fenntartva. Készítette a Skindrome studio, a JoomShaper HELIX3 felhasználásával.